Kisti a maga ura – mi meg a miénkek!

Kiköltözött!!! Kiraktuk… Kisti szobája még három évvel ez előtt nem létezett. Egy kibővített, irodának használt folyosórészt választottunk le végül a majdani tesónak. Fele akkora sincs talán, mint a Pocok hálószobája, de egy ágy egy szekrény és egy íróasztal jó sok polccal vígan elfér benne. Az Öcsémmel a fél vesénket odaadtuk volna anno egy ilyen vidám kis zöld tetőteres kuckóért, amikor tinikorunkban összezárt bennünket az emeletes ágy. Egyszóval nem éreztem lelkiismeret-furdalást, hogy egyiknek nagyobb, másiknak kisebb… ha érkezik harmadik gyerek, a Pocok csodás hálóját úgyis kettőbe fogjuk szelni s jut mindenkinek saját hálófülke. Elég is amúgy szerintem úgy ahogy van és ahogy lesz, csak az a rengeteg játék… hát azt lassan lapáttal kell visszatoloncolni az ajtókon belülre. És csak mind több és több lesz. Örökli a nagytól a kicsi.

Egy szó mint száz, a szoba le volt választva, de évekig raktárként szolgált. Olyan dobozaink is voltak benne, amelyek még a kolozsvári időkből származtak és 7 éve nem nyúlt hozzájuk senki. Csupa kincs. Nekiveselkedtem hát januárban, és mindent szétszedtem. Az egy évet akkor már eltöltötte Kisti, és csak azon múlott, hogy visszakapjuk Istvánnal a hálónkat, hogy kialakítsuk neki a sajátját. Egy kerek hónapig dolgoztam odabent. Matattam, szelektáltam, kupacoltam, sokmindent kidobtam, dobozoltam. Mindennek került helye. Ez volt a fő oka annak, hogy a hálóba új, óriás-szekrényt rendeltünk korábban. Az mindent elnyelt. Végül István meszelt, rendeltünk micimackós napellenzőt és szúnyoghálót s a játékoknak mindentbele ikeás szekrényt, hátracipeltük a Kisti ruháskomódját… aztán teltek a napok, teltek a hetek. Úgy gondoltuk, hogy nagyon hiányozna a kicsi szuszmogása, hogy igazából nem is olyan sürgős áttessékelni és valójában jó nekünk így együtt.

1 éves és 3 hónapos volt, amikor csak átpakoltuk a kiságyat. Déli alvás lett volna, de üvöltés kísérte. Estére már megbékélt az állapotával, azóta nem ellenkezett többet és magányában gyakran átalussza az éjszakát. Gondolom megértette, hogy végre megkapta ő is a maga kicsi birodalmát és ez nem rossz dolog. Pocok nagyon örül, hogy van szomszédja, az ajtajaik egymás mellé kerültek. Mi pedig… hát sokszor még így is a nappali szőnyegén dőlünk egymásnak, mert annyira megszoktuk, hogy a hálót igazából nem mi uraljuk. Végre nem kell odabent lábujjhegyezni, feleket szuszogni, bosszankodni, hogy recseg az ágy. Olvashatok este és éjjel és mindig, pötyöghetek az ágy közepéről is, pizsamában, alhatunk nyitott ablaknál és úgy általában, miénk a világ. Pocokkal anno ezt a merényletet már 7 hónap után elkövettük. Mi a manónak vártunk most ennyit?

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.