A tisztítószer-szagú gyerek rejtélye

A tegnap egész délelőtt szaglásztam Kistit. Furcsa, beazonosítatlan bár ismerős illatot árasztott. Végül jobb ötlet híján Domestos-szagnak könyveltem el. De mitől lehet? Mivel a Kisöcsém nem egész egy éves korában gondos négyéves felügyeletem mellett anno kiöntött a fürdőszobában egy üveg hipót és beleült úgy, hogy a pelusa felszívta az egészet és ezzel hosszan és kínkeservesen, csak maradandó heggel gyógyuló sérülést szerzett magának (egész gyerekkoromban azt hittem, hogy az én hibám volt, mert nem vigyáztam rá jobban, aztán anyaként végre rájöttem, hogy annak az üvegnek nem ott lett volna a helye… csak hát az ember nem gondolja és olyan hamar jön a baj…), azonnal elkezdtem a fiamat vetkőztetni, jól körbeszaglásztam, tapogattam, forgatgattam, de semmi gyanúsat nem találtam. Mégis, ahányszor odaszaladt hozzám, ez a furcsa szag ott lengett körülötte.

Ma reggel aztán fény derült sajnos az ügyre. Egy óvatlan pillanatban Kistiduck fresh discs besurrant a fürdőbe, egyenesen neki a vécékagylónak és elkezdte ujjal maszatolni, majd a csempére felkenni a benne lévő zselés állagú illatosítót. Évek óta ilyet használok, sosem volt vele bajunk, persze ilyen sunyi, mindentudó, szerelő, érdeklődő, kipróbáló, akadályt nem ismerő totyogóval még nem éltünk egy fedél alatt azóta. A dobozon is írja, hogy lehetőleg ne ragasszuk feltűnő helyre, mert a gyerekek megehetik – milyen hülyeség – gondoltam akkor nagy naivan. Csak remélni tudom, hogy tegnap nem fogyasztott el a fiam esetleg egy darabot belőle, ma szerencsére idejében észrevettem, hogy mesterkedik. Ez a szag… hogy is nem ismertem fel az ál-levendula-eszenciát?

Ilyen események fűszerezik hát a mindennapjainkat. Azt hinnéd, hogy viszonylag gyerek-biztos már a házunk, hogy segít, ha az ajtókat csukjuk. Csak éppen már lassan minden ajtónk folyton zárva, nagy csapkodásokkal telnek a mindennapok, a szekrények bebiztosítva, a sarkok lekerekítve vagy száműzve. És mégis lesz még bajunk elég. Arról nem is beszélve, hogy kisgyerektelen idegenekhez be sem merek lassan már menni Kistivel, magamban. Semmi értelme, csak az oda ne nyúlj ezt ne edd meg, és sírás-sírás, mert kell pont az kell. Istvánnal ketten még csak-csak bírunk vele, felváltva, miközben a másik fáradtan piheg egy széken. Közben pedig olyan okos kis krapek… ugye hamar elnövi ezt az időszakot? Ugye mindenki túléli?

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.