Pocok és az udvarlója

Ekkor:

István szerint ez azért is blogtéma, mert ez a napló igazából egy családi krónika és milyen jó érzés lesz majd húsz év múlva visszaolvasni a régi nagy eseményeket. Számomra kicsit furcsa a dolgot ország-világ elé tárni, ezért szűkszavúan fogom csak feljegyezni. Nem számítok belőle szokást faragni, de most még talán megtehetem, mert olyan ártatlanul gyermeteg az ügy.

Pocokot már a farsangi bálon is Nimród kérte fel táncolni, és azóta is sokat láttam őket együtt lógni. A múltkor mikor két perccel később érkeztünk az udvarra délben, már ez a kisfiú fogadott, hogy ne aggódjunk, ők vigyáztak Pocokra. Nyitott tekintetű szép szál, délceg, kedves barna gyermek. Kedvünkre való. Tegnap Pocok pirulva újságolta, hogy szerelmesek. Szünetben kézenfogva sétálnak és Nimród a kerítésnek szorította Szabikát, aki nem akart lepattanni Pocokról, mert szintén szereti. De a mi lányunk szíve már foglalt.

Annak örülök a legjobban, hogy meg tudjuk beszélni, hogy jön és megosztja velünk, hogy tanácsot kér és a boldogságába beavat bennünket. Tudom, hogy talán 2-3 év sem telik bele és mindez oltári ciki lesz már számára és végül oda fogunk jutni, hogy mi tudunk meg mindent utoljára. Persze, hogy aggódom. Mennyit tarthat egy ilyen gyermek-szerelem? Biztos jó sok fura pillanatot okoz majd nekik, ha vége lesz. Erősen rossz érzés, hogy nem tudom ettől megkímélni a kislányomat még bár jótanács formájában sem. Közben persze büszke vagyok rá, hogy a két udvarló közül a magaviseletileg jobb, kedvesebb gyereket választotta – gondolom idővel ezt is kinövi -, örülök hogy a srácok is látják, hogy milyen kedves és szép kislány. Az oviban is folyton volt udvarlója. Hát így állunk. A Kicsi után a játszótéren futnak a két és fél éves csajok, a Nagy pedig szünetben sétálgat kézenfogva egy legénnyel. Népszerű kölykök. Biztos volt kitől örökölni. 🙂

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.