Kisti aranygyapjas feje a múlté

Kisti haja nőttön nőtt, a vége lassan kunkorodott itt-ott. Úgy nézett ki, mint az aranybárányka a népmeséből. Már fél éve megvettük a családi zakatoló gépet, mellyel első körben nyírtam Istvánnak próbából egy vállalhatatlan frizurát. Szinte sírt a tükör előtt, pedig ő nem az a haját fél órát zselézgető-bödörgető metropolita típus.

Arra gondoltunk, hogy családi körben könnyebb lesz Kistit is nyírni majd és egy úttal István is megspórolja az utat a fodrászig, milyen jó befektetés. Azt az apró részletet hagytuk figyelmen kívül, hogy egyikünknek sem járt még soha ilyen birkanyíró a kezében és az egyszerűnek látszó frizura bizony nem gombnyomásra készül. Ennek megfelelően folyton csak sóhajtoztunk, hónapokon át, hogy huh, bizony lassan meg kellene nyírni ezt a báránykát, csak épp én nem, majd te, de még nem ér a szemébe, de tél van és mínusz tíz, hadd melegítse még a buksiját, amúgy is kit zavar?

Ez működött addig a pontig, amikor már tényleg a szeméből kellett ötpercenként kisimítani a belelógó tincseket. Én még ezzel is ellettem volna, de István megmakacsolta magát, fogta a gyereket a bal karján, a konyhai ollót a jobb kezében és egy határozott nyisszantással minden beleegyezésem és lelki támaszom nélkül ágrólszakadt Dumber-frizurát kanyarított a fiának. Ekkor akadtam ki én. Hogy ilyen fejjel ki se viszem a házból, még jó, hogy hideg van és kell a sapka, hogy mit művelt a fiával, hogy ez vállalhatatlanul béna és azonnal öltözzenek, keressenek egy fodrászt és hozzák helyre, mert délután farsangi buliba megyünk, de nem ilyen frizurával.

Két utcával arrébb van egy hely, gyerek-portré az ablakban, oda cammogott a két férfiember nagy orrlógatva. Állítólag egy kedves néni ücsörgött odabent, aki rájuk nézett s csak annyit kérdezett, hogy rövid legyen-e, mire István, hogy hát nem nagyon csuri… azzal a gyereket felültette a pultra és mire észrevette, hogy mi történik vele, szó szerint öt perc alatt, ember-frizurát barkácsolt a fejére. Már jöhettek is haza, 6 lej. Na ezért kár volt zakatológépet venni, titán-véggel, mert az állítólag jó. Egy könny, egy ellenkezés, semmi nem volt. István azóta is neheztel rám, hogy az első nagy hajnyírásból miért nem csináltunk családi eseményt, hogy mindenkinek ott lett volna a helye. Ehhez képest én úgy gondoltam, hogy az apja-fia nyiratkozás nagy élmény lesz nekik és ez így volna helyes. Megint jól félreértettük egymást.

Lényeg a lényeg, Kisti az új frizivel minimum négy évesnek néz ki. Tiszta ember-forma. A lepotyogott hullámos tincsekkel együtt odalett a kisbabám, meg is sirattam. Ez az első év, s persze az összes többi, annyira múlandó. Már megint nincs gőgicsélő csecsemő a családban. Megérkezett helyette az öntudatos, határozottan magyarázó, épp ma 1 éves és 2 hónapos totyogónk. Emberfrizurával.

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.