Migráncs vagyok, nem piskóta! – A Gruppen-Hecc társulat 2015-ös kabaréja

gruppen hecc plakatTávolról sem mondhatom, hogy az elmúlt 25 esztendő mindegyik kabaréját láttam. Az közelebb áll a valósághoz, hogy éveken át az volt a szilveszteri kötelező program, hogy délután négytől a Marosvásárhelyi Rádión, később alkalomadtán a Gagán meghallgattuk az éteren át közvetített változatát, mely képek nélkül is éppen eléggé vicces volt ahhoz, hogy a készülék mellé szegezze a családot. Még úgy is tetszett, hogy gyerekként a politikai részéből nagyjából nem értettem semmit. Felnőttként amikor aztán élőben is meg-megnéztük, többnyire jól szórakoztunk.

Azért írom, a többnyirét, mert atavalyelőtti performanász alatt kimondottan unatkoztunk. Méltatlanul összecsapták a forgatókönyvírást, melynek fő inspirációs forrása a Facebook volt. S nem az a baj, hogy nem voltak eredetiek a poénok, mert azért az köztudott, hogy a facebookos vicceken tudunk néha sírvanetni. Csak éppen aki már találkozott velük kétszer-háromszor a közelmúltban, és naná, hogy találkoztunk, hiszen ugyanazt az internetet olvassuk, annak már nem volt olyan elsöprően sikeres a poén. Tavaly kimaradt a kabaré, a Kistinek becézett objektív ok miatt, így idén nem voltak nagy elvárásaink, amikor beültünk a Kultúrpalotába. Annyit tudtam, hogy lesz falugyűlés-jelenet, a kedvencem, tehát nem jöttünk hiába.

Utólag nem sajnáltuk azt a három üldögélős órát. Idén minden szöveg és poén eredetinek tűnt, a dalok vicces költemények voltak és élőben énekeltek a színészek (mélyponton anno play-back-ben ment ez is). Az este nagy részében visítva nevettünk az utolsó előtti sorban (ja… idejében kell ám megvenni a jegyeket!). Tény, hogy voltak melléfogások, mert nem kívánatos migráncsok ide vagy oda, bizonyos dolgokból nem illik viccet faragni. Azért összességében nagyon jól szórakoztunk. Idén maximálisan megéri a 20 lejes belépti díjat az, amit a Gruppen-Hecc társulat nyújt cserében. A kedvencem a rétre kihajtott tücsök-farm, a székely bácsi, aki az arabot folyton be akarja zárni a pincébe, hogy eléggé megéhezzen a kolbászhoz, az állatkert-igazgató, akinek a mutrája alá a tévések azt írják, hogy majom, és persze Lenuca a falugyűlésből… de minden jelenetben volt röhögni való bőven. Alkalomadtán nézd meg őket. Szilveszteri kabaré ide vagy oda, ezzel a műsorral többnyire májusig lehet számolni. Mert közkívánatra mindig tartanak még 3-4 “de ez már a legeslegutolsó” előadást.

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.