Kisti egy éves vizsgálata

Pont egy hónapot késtünk vele, főleg az ünnepek miatt. Meséltem arról a fejlődést követő vizsgálatsorozatról, melyet a Nova Vita-nál indítottak, és ahová életkortól függően egyre ritkábban kell elmenni, viszont megnyugtató a szülő számára, hogy számon tartják a gyerek gyarapodását, felhívják a figyelmet arra, ha valamit nem korának megfelelően tud, felfedezik az apró, esetleg betegségre utalható jeleket és ellátnak jótanácsokkal a mindennapokra vonatkozóan. Én mindig összeírom a kis listámat, és ilyenkor bármilyen buta, édesanyás kérdést fel lehet tenni, felelnek szívesen.

Kiderült Kistiről, hogy méreteit tekintve másfél éves kellene legyen, 12,3 kg és 80 cm. Csak az apjára kell nézni, és mindjárt nem csodálkozunk annyira. Elvarázsolta a doktornénit azzal, hogy a lábain libegett be a rendelőbe és amikor meghallgatta a tüdejét, jó nagyokat sóhajtozott, mintha tudná, hogy ez a dolgok rendje.

Még jóformán meg sem vizsgálta a doktornő, azonnal észrevette, hogy a körmöcskéin megjelentek fehér pöttyök, ez kalcium és/vagy cink hiányról árulkodik. Utóbbit nem lehet vértesztből kimutatni, és elég nagy valószínűséggel bélférgek okozzák, melyek állítólag cinken élnek. Így most elrendelték a székletvizsgálatot és be kell iktassunk 3 hónapnyi Osteocare szirup kúrát. A fiammal töltöm a napom nagy részét, de a körmén a foltok sosem tűntek fel. Hát ezért kell elslattyogni a vizsgálatokra. Ezentúl már csak félévente szükséges a rutinellenőrzés. Mindenkinek szívből ajánlom.

Egyéb dolgok, amelyekben megerősítést kaptunk a vizsgálaton:

  • Nem baj, ha ilyenkor már csak pontszerű, gyakorlatilag beforrt a gyerek kutacsa, továbbra is adni kell a D vitamint, kettő cseppet naponta.
  • A tuberkulózis elleni oltás helyének jobban kellene látszania (Kistin nem vehető észre), de ha tudjuk, hogy megkapta egy éves korában, akkor végül is mindegy.
  • Az eddig beadottakon kívül létezik még a hólyagos himlő elleni fakultatív védőoltás, de ez egyetlen országban sem kötelező, csak 5 évre nyújt védettséget, és azért lenne jó NEM beadatni, mert ideális esetben pont az iskolás kor előtt kellene a gyerek átessen a betegségen. Így védettséget szerez majd felnőtt korára, amikor elég komoly szövődményei lehetnek a himlőnek. István a mumpszon és a hólyagos himlőn is a húszas éveiben esett át (utóbbit nekem köszönheti), nagy csoda hát, hogy mégis van két gyerekünk. Nem vicc.
  • A NAN HA 3-as tejpor tartalmaz olyan immunerősítő összetevőket, melyek a Lapte Junior 1-esben nincsenek benne. Habár ugyanannak a korosztálynak gyártja ugyanaz a cég, jobb a NAN-t itatni a totyogókkal.
  • Egy éves kor után már mindent ehet, kivéve azt, ami a felnőttek pocakjának sem tesz jót. A disznóhúst, kivált az üzletit, nem árt továbbra is kerülni. Azon kívül mehet a teljes tojás, a tehéntej, az aprómagvas gyümölcs és zöldség (bogyósok, paradicsom mindenestől stb.) és meglepő módon a diófélék és a méz is, ez utóbbiból érdemes napi szinten egy-egy kiskanállal elmajszoltatni vele, feltéve ha nem üt ki tőle, mint ahogy én gyanítom, hogy Kisti igen. Le fogom tesztelni. Lassan eheti teljesen ugyanazt, mint a család, de úgy, hogy közben odafigyelünk arra, hogy a korának megfelelő, spéci nekik gyártott, vitaminokkal dúsított ételekből is kapjon eleget (pépek, tejpor).

Hurrá, Kisti totyogó!!!

 

Egy hozzászólás Új írása

  1. Reka szerint:

    D vitamint negyeves korig jo adni a gyerekeknek egyebkent, sotetebb borueknek (lasd Dani) tovabb is ajanlott. Jo dolognak tartom ezeket a vizsgalatokat: nyilvan ok is meg kell eljenek valamibol, de az a valami legyen mar egy jo dolog, pl az, hogy a gyermekorvos megnezi a kicsit, valaszol a kerdesekre es jotanacsokat ad. Te pedig gyogyszer helyett ellenorzesre fizetsz es meg vagy nyugodva. Mar eddig is szimpi volt a Nova Vita hozzaalasa, most meg szimpibb. Kivancsi lennek, mennyibe kerulnek ezek a vizsgalatok amugy, ha nem vagyok tul indiszkret.

    Kedvelés

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.