Két hónapja írtam erről az oroszlános járássegítőről, melytől azt reméltük, hogy az akkor még csak a kanapé mellett araszoló kisfiúnknak majd kibővíti a nappalink által nyújtott közlekedési lehetőségeket. Akkor úgy tűnt, hogy egy fölösleges, de annál drágább kacatra adtuk ki a pénzünket. Azóta változott némileg a helyzet. 

Kisti megtanult ugyanis járni. Ennek sajnos (?) semmi köze nem volt az oroszlánhoz, nem segítette egyáltalán. Mégis onnan kezdve, hogy már önállóan és viszonylag stabilan elkezdett lépegetni, a járássegítőt is tudta használni arra, amire gyártották. Csak éppen akkor már nem volt rá szüksége. Most is még mindig vigyorogva tologatja maga előtt s úgy sasszézik jobbról balra, előre-hátra, élvezi, hogy valami van a kezében. Feltételezem, hogy mivel már nem támaszt keres benne, másképp, más szögben tolja és nem fut el előle, még a csempén sem.

A feljavított következtetés tehát, hogy bár végül is működőképes a szerkezet, akkor válik hasznossá, amikor már nincs rá szükség. És továbbra is inkább csak zenélünk vele. Szóval tényleg pénzkidobás volt. Kár.