Korán járó Angyal

Ekkor:

Kíváncsi vagyok, mi lehet az oka annak, hogy egyre több kisgyerekes családban az Angyal csak az ajándékokat hozza a fa alá, a karácsonyfát együtt díszítik. Régen ez egyáltalán nem így volt, és a mi családunkban ez továbbra sem lesz így. Mégis érdekelne, hogy az új szokás kialakulásának az érdekében van-e a kényelmen kívül más szempont is.

Nyilván nem egyszerű megoldani, hogy a gyerek(ek) órákra távol legyenek otthonról főleg Szenteste, mikor minden házban ég az emberek keze alatt a munka és kiváltképp úgy, ha esetleg nincs is a környéken nagyszülői segítség. Bár azért az ünnepek mégiscsak összehozzák a családokat, szóval ez utóbbi érv talán nem is túl releváns.

Amikor mi voltunk kisgyerekek, mindig jött Mamám, akit amúgy egész évben alig láttunk, pedig közel lakott, és attól is ünnepi lett a hangulatunk, hogy elvitt bennünket sétálni. Sosem tűnt fel, hogy miért kötelező ez a program, örültünk, hogy mehetünk. Amikor nem ért rá, akkor többnyire Apukám szervezett nekünk valami kinti dolgot míg Anyukám otthon díszítgetett. S legvégül, amikor már ismertem a varázslat forrását, akkor én vittem el az Öcsémet játszani, mert akkortájt még létezett hó. Szóval nem volt ennek a dolognak a kivitelezése sosem egyszerű.

Manapság mi az Anyukám segítségére hagyatkozunk. Nála mindig már délelőtt kész a pompa, így délután ott örül az aprónép az Angyalnak míg itthon Istvánnal ketten (vagy amikor dolgozik, akkor csak én magamban) angyalkodunk. Íme, megoldás létezik, csak vállalni kell a bonyodalmat talán. Mert annál nincs is csodásabb látvány, mikor a gyerekek kerek szemében először ragyog fel a fán lévő millió fény. Abban az első pillanatban egyáltalán nem az ajándékokat akarják rontani-bontani, hanem tényleg átjárja őket az ünnep varázsa. A fa, és nem a dobozok miatt.  Emlékszem én erre gyerekkoromból és tudom, hogy érvényes ez mai napig. Idén megbizonyosodhattunk róla.

Rendszeres olvasóimnak nem kell magyarázzam, hogy Kisti mennyire kópé. Imádnivaló cukifej, de mindennel baja van és tényleg semmi nincs biztonságban tőle. Az, hogy tör-zúz még hagyjál, de aggódom a testi épsége miatt, mert mostanig is csak a Jóisten őrizte meg, hogy a magasról lerántott váza-pohár-tányér nem a fején ment szét. Nagy izgalommal készültünk tehát az idei Karácsonyra, mert erősen gyanús volt nekünk, hogy a fa ügyet nem úszhatjuk meg baleset nélkül. Főleg, miután ilyen videók keringenek a neten.


Pláne, hogy olyanokat is hallottunk, ami nekem eszembe sem jutott, hogy két nap múlva a fát muszáj volt a gyerek miatt leszedni, mert nem tudták biztonságban a kettőt egymás mellett hagyni. Ráadásul minden reménykedés és halogatás és háerres ügyetlenkedés ellenére elkerülhetetlenné vált, hogy István tegnapelőtt este elutazzon Omán irányába.

Így az ünnep közelségére való tekintettel és mert fogalmam sincs róla, hogy hogyan kell egy fát damillal kikötni, úgy döntöttünk, hogy idén az Angyal hozzánk hamarabb hozza a fát. A szöveg az volt, hogy ezt Apának is látnia kellett, ezért volt olyan jófej az Angyal és teljesítette a kívánságunkat. Ajándékok majd Szenteste, hogy azért teljesen mégse zavarjuk össze a bandát. A fa talpát Istvánnak a 15 kg-os súlyzói erősítik és kétfelől csavart fúrt a falba, azokhoz erősítette nagyon strapabíró damillal a törzset, duplán. A két napos tapasztalat az, hogy Kisti egyáltalán nem próbálta meg ráncigálni, így eldőlni remélhetőleg tényleg nem fog a fánk. A díszek tekintetében is óvatosak voltunk. Az alsó méternyit csak szalma és filcdíszekkel pakoltuk meg. Semmi ehető, semmi angyalhaj, semmi égősor. Szép volt 15 percig, azóta kopár. Mert az igenis nagy móka, hogy erről a mennyei illatú zöld izéről leráncigáljon mindent, ami mozdítható. Pocok is jól szórakozik, mert ő meg a visszadíszítés részét élvezi s mindent jó magasra igyekszik átrendezni. Külső szemmel valószínűleg nagyon fura a mi karácsonyfánk, de mi már megszoktuk, így szeretjük. Különösebb balhé nem alakul ki miatta, s remélem, hogy igazából túllihegtük a dolgot és Vízkeresztig megtarthatjuk a nappali fényes ékességét. Mégpedig úgy, hogy mindenki örüljön neki.

Visszatérve a fára és az ajándékokra: ez utóbbiakat még Pocok sem hiányolta. Nem volt más a fa alatt csak egy doboz szaloncukor, mégis csak úgy ragyogott a szeme és nem győzte mondogatni, hogy ez az év legjobb napja. Igazi meglepetés volt, igazi csoda. Kisti meg… hiába volt tavaly ilyenkor kéthetes, mégiscsak ez az első igazi karácsonya. Egyelőre jó férfias módon nem hatja meg a dolog.

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.