Istvántól nagy elismerést kaptam a napokban. Azt mondta, hogy most már érti, megérti és átveszi azt a szokásomat, hogy reggel rögtön ébredés után mosok fogat – pedig tudom, hogy korábban mindig furcsán nézett rám emiatt, csak sosem tette szóvá, mert ő ilyen jófej. Ő amúgy mindig reggeli utánra hagyta a szóban forgó műveletet, aztán egyszer csak azon vette észre magát, hogy már dél van és még nem jutott el a fogkeféjéig.

Mostanában annyira lefoglal bennünket a Pöttömjankó, hogy este lesz és még nem is pislogtunk kettőt. Felváltva járunk a nyomában, hogy kárt ne tegyen magában, pedig mostanra a házunk általa is elérhető része bababiztosabb nem is igen lehetne. S ha nem mi vagyunk az árnyéka, akkor ő a miénk, mert ölben ülne napestig. Persze fentről jobb a kilátás. Kipróbáltam már egyszer fél napon át a földről, négykézláb nézni a világot, tényleg eléggé elkeserítő, hogy minden olyan nagy és elérhetetlen. Persze nem bírtam mászva tartani a ritmust Kistivel, úgyhogy a kísérlet nagyjából megbukott. Amúgy mostanában reggelente hármasban mossuk mindig a fogunkat a két gyerkőccel. Kisti a maga kettő és fél fogával olyan boldogan rágja a fogkefét, hogy öröm nézni. Pocok pedig már régen önállóan, ügyesen tudja a dolgát. Megtanította neki még Doktoranikó.

Otthoni anyukák, ti mikor mostok fogat?