Biff, a gondevő(nk)

Biff a gondevőPocok apró kora óta egyedül aludt, csak akkor kellett mellette matracolni, amikor a kicsi fogai bújtak. Aztán úgy négy éves kora körül kitalálta, hogy ez így már nem megy, este meseolvasás után maradjunk vele. Ennek az lett az eredménye, hogy mi hamarabb elaludtunk mellette mint ő maga és valamikor éjfél után kecmeregtünk át a saját szobánkba, felváltva. Már az is nagyon bosszantott, hogy ezzel az esti nemes terveknek úgy ahogy volt, lőttek. Sok előnyét nem láttunk annak, hogy nyolckor feküdtünk. Megoldás híján áttértem az öt órai ébredésre és így jutottam némi én-időhöz, de Istvánnal szinte sosem tudtunk rendeseket beszélgetni. A dolog akkor vált válságossá, amikor Kisti olyannyira útban volt már, hogy beláthattuk, ha akarnánk sem fogjuk tudni mostantól Pocok mellett tölteni az estéinket édes semmittevéssel. Ekkor kezdtél el reklámozni a Gondevőket.

Rögtön tudtuk, hogy ezzel meg kell próbálkoznunk főleg, hogy Pocok maga is belátta, ha neki egy ilyen manója volna, akkor egészen biztosan nem félne esténként (kicsit meglovagoltuk azt a tényt, hogy amit reklámoznak, az mind KELL). El is hozta az Angyal s onnan kezdve egy csapással eltörlődtek az esti körök. Hogy mi ezt miért nem ismertük hamarabb?! Biff egyszerű puha anyagból varrt figura, akit ölelgetni lehet és akinek ha kinyitod a cipzáras száját, akkor bekebelezi minden bajod, félelmed. A nagy titok az, hogy a gyerek hisz benne. Többféle méretben rendelhető és nagyon sok társa van azért, hogy a gyerek megtalálja a neki leginkább szimpatikus figurát. Azért olyan drága, mert nem a játékot veszed meg, hanem a nyugodt estéket. Azok pedig minden pénzt megérnek.

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.