Kisti 11 hónapos

Még pár hét, és már nem is számoljuk a hónapokat. Tudod, hogy van ez. Egy éves kor fölött már nem három, öt, hét hónapos a baba, hanem egy éves. Majd másfél, majd kettő, majd kettősfél és így tovább hétig. Aztán már nyolc, kilenc, tizennyolc… Ez is jelzi talán, hogy a most elrohanó esztendő telt a leglassabban. A többi szempillantások kérdése az érettségiig.

Rengeteg új tudománnyal gazdagodott őkópésága az elmúlt hetekben. A leglátványosabb, hogy végre útban van a felső két kis foga is. Ez persze fáj, és kellemetlen, de legalább egyre több dolgot tud már egyedül is enni. Sőt, lassan a pépeket csak óriási figyelemelterelő hadműveletek árán hajlandó elfogadni. Ráadásul rájött, hogy ami a szájában van, azt nem muszáj mind lenyelni. Kiköpi és kész. Pocok mai napig nem tud köpni (ami nem is baj, mert az ovis-iskolás gyerekek már egyéb célokra is használják eme tudományukat), szóval meglepő számomra, hogy most már nem elég az, hogy becsempésszem a kaját a szájába és akkor rendben vagyunk. Az első falást most már megszokásból adja vissza a nyálazóra még akkor is, ha az teljesen finom, mondjuk húsleves vagy körtepüré. Felvettem persze a kesztyűt. Ha harc, hát legyen harc. Csak nem értem, hogy miért? 😦 Mások gyerekei olyan jóízűen esznek. Mit rontok el már másodszor?

Eljutottunk oda, hogy trükköket lehet neki tanítani. Például a “hogy csinál a…?” c. játék most nagy móka. Egyelőre egyet tud. Kisti, hogy csinál a kisoroszlán? Wgrrrrr!  Gyakoroljuk az autót, de egyelőre az is wgrrrrr. És nem brrrrrrrrrrrrrrrr. Valamelyik délután azon szórakoztam, hogy egy idő után már az is elég volt, ha annyit kérdeztem, hogy Kisti, hogy csinál? és már wgrrrrrr. Végül már a Kisti? is elég volt és wgrrrr. Csodálni szoktuk az ablakból a szomszéd udvaron lakó kutyákat. Talán a hám-hám-hám is már csak napok kérdése.

Pontosan tudja, hogy mit szabad és mit nem, de ez nyilván csak még érdekesebbé teszi azt, amit nem. Nem nyitogatjuk a szemetet, nem nyaljuk mások cipőjének a talpát, nem szedjük szét és öntjük magunkra a vízzel teli párásítót, nem piszkáljuk a konnektort még akkor sem ha bababiztos, és nem tépázzuk a függönyt, mert már magadra húztad egyszer. Minden egyebet nagyjából szabad vagy ha mégsem, akkor sikerült valahogy megoldani, hogy ne is férjen hozzá. Úgy látom, hogy ha nincs közönsége, akkor azért ezek sem számítanak tuti mókának. Például egyik nap elkezdte ráncigálni a nappaliban a függönyt, de én úgy tettem, mintha nem látnám és Pocok eleve rá sem nézett, mert érdekesebb volt a játéka. Kisti közben nagy szemekkel s vigyorogva vára a letolást, mely nem ékezett. Akkor ott hagyta a függönyt, elmászott felém félútra, kétszer felkiáltott, hogy heeeee, a biztonság kedvéért, majd vissza a függönyhöz s megint rántott rajta párat. Persze én ezt se láttam. Mire ő nagy lelombozódva odébbállt. Úgy látom, hogy a csatlakozóaljzattal is működik a dolog. Valahogy odavergődi magát, aztán ha senki nem szól rá, akkor keres magának egyéb piszkálni valót. Imádom, amikor bejön a pszichó-könyvek papírformája. Ilyenkor érzem, hogy mennyire nem időpocsékolás az olvasásuk.

Újabban a porszívó lett a legjobb barátja. Sőt, egyik nap a vízforralót is odakérte magának a nappali közepébe és a kettővel önmagához képest nagyon sokáig elmatatott. Kis szerelő, ez az igazság. Persze ez nem mindig örvendetes dolog, mert a sütőmnek a gombja például már annyira lejár, hogy inkább vissza sem pattintom. Ugyanakkor azért csak jobb így, hogy érdekli a matatás, mert ennek a jövőben jó hasznát veszi.

A legutóbbi teljesítménye pedig az, hogy felfedezte magának a kanapéra való felmászás tudományát. Egy centin múlik nagyjából, vagy a technika finomításán, hogy ez egyedül is fog neki menni. Már most sem kell fellökni vagy felhúzni, elég, ha egy ujjal támaszt nyújtunk a pelenkájának és már fent is van. Mint aki még sosem ült ágyon, úgy vigyorog lefele, hogy íme, ő is nagy lett, itt ácsoroghat velünk a kanapén. Lefele persze fejjel indulna. Ezen dolgozunk most nagy körültekintéssel.

Persze a sármos kópé-mosolya a régi, hízelegni még jobban tud. Egyre odabújósabb és ez nekem nagyon jól esik. Cirogatom is épp eleget. Jól megvagyunk jövünk-megyünk, készülünk a télre. Egy hónap múlva már fújjuk a gyertyát. 🙂

2 hozzászólás Új írása

  1. bikmakkIsti szerint:

    Ha nem lattam volna, el sem hinnem…:))))Csudacuki, csudaaranyos Okopesaga, es zsenialis ahogy megoldja a dolgokat!Szerintem a nem kajalas biztos nem Rajtad mulik…egyszeruen csak egy csomo klassz izt tapasztaltatsz meg veluk, ami kozul valogatnak…ha mar tudnak!:DEz is nagy elmeny, mint a kopeskodas!Ez jobban izlik, mint az, ha mar nem tudja kivenni a hutobol ami kell, akkor kikopi azt ami nem kell…tovabba meg merem kockaztatni hogy a “nem kell” is csak helyzetfuggo…legalabbis valami effelekre emlekszem gyerekkorombol!:PA baban izt elvileg utaltam mindig, gyakorlatilag van amikor megettem, sot amikor nem volt mas izu tejpor azt iittam naponta!:D

    Kedvelik 1 személy

    1. szerendipity szerint:

      Ó ez a hűtős dolog is csak idő kérdése. Ha rajta múlna, a fagyasztót már kipakolná. :))) Most is sok gyógyszer banán ízű. Poénkodtunk is újszülött korában, hogy majd amikor megkóstolja a banánt, azt fogja gondolni, hogy nini Espumisan. :))) mindig olyan kedveseket írsz…

      Kedvelés

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.