Kisti kilenc hónapos!

Pontosítok, kilenc hónapos elmúlt. Csak éppen a kényszerszünetre esett a nagy nap. Azt mondják, hogy kilenc hónap bent, kilenc hónap kint, és nagyjából az élet elkezd a régi, bár kétségtelenül kibővített, kerékvágásban tovább zajlani. Az biztos, hogy mostanra eljutottam oda, hogy már alig tudok visszaemlékezni arra az időre, amikor csak egy gyereknek kellett a gondját viselnem. Tele van kihívással minden napunk, és ez így szép.

Kisti (10,6 kg, 78 cm) nagy kópé lett, de olyan bájos a mosolya és úgy tud szeretgetni, hogy lehetetlen haragudni rá. Lehetetlen! Pedig tör-zúz, rámol, lassan minden szekrényünk és fiókunk le van zárva, a házban nem tarthatunk nyitva egyetlen ajtót sem, elhasználtam már négy csomag konnektordugaszt, de még mindig talál olyan aljzatokat, melyeket lehet piszkálni és nem biztonságosak. Naponta tíz fura dolgot műtök ki a szájából úgy, hogy elvileg most már végre bababiztos a háznak az a része, ahol ő garázdálkodhat. És minden nap millió baleset éri. Eldől székestől, s az végül még jól fejbe is kólintja, magára rántja a testvére füzetét amelynek a tetejében volt a filces műanyag doboz, ami meglepetés – pont a fejében landol, felmászik a trambulinra, de nem tud lejönni csak fejreesve, pedig körbe van párnázva, mégis megtalálja azt az öt centis sávot, amelyben fejest ugorhat a padlóra, rácsukja a fiókot az ujjára. Még a másfél négyzetméteres teljesen biztonságos kenelben is képes akkorát esni, hogy hullhassanak a nagy krokodilkönnyei. A legrosszabb pedig, hogy olyan gyorsan akar mászni, hogy a keze-lába nem bírja a tempót, ezért folyton arcra bukik, legtöbbször a csempén. Megrágja a cipőket, főleg a Pocokét, mert azokról le lehet operálni és meg lehet enni a strasszokat. Kimászik a fürdőkádból két másodperc alatt, tehát egy pillanatra sem tudok nem rá figyelni ilyenkor.

Közben meg olyan okos, hogy csak bámulom és csodálom. Egyedül meg tud enni egy fél kiflit (egészben) fuldoklás nélkül, a keksz már meg sem kottyan neki. Bármit mutatok, pár ismétlés után tudja: hogyan kell gurigázni a labdával, hogyan kell görgetni a játékot, hogy tud két golyót összeütve kopogni… A legklasszabb mutatványa, amit most már hetek óta űz, hogy amikor öltöztetem, és van valami az egyik kezében, akkor mindig átveszi azt a másikba, amikor be akarom dugni a karját a blúz ujjába. Tudja, hogy játékostól nem megy át. És mondjon ki amit akar, a tegnap jól hallottam tőle, hogy “labda”. Óriási sebességgel közlekedik a kanapé mellett, fel tud állni a fal mellett is, mert már nem kell kapaszkodjon, elég ha van egy kis támasz. Már volt olyan is, hogy három másodpercre megállt egyedül, persze óriási kilengéssel.

Most kicsit náthás, és nem alszunk éjjel, és két hónapja nem bújt új foga, viszont jól meg van duzzadva több helyen is az ínye, ezért csodás napoknak nézünk elébe, de legalább lesz mire visszagondolni sok év múlva és meggyőződéssel bólogatni, hogy bizony, megérte!

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.