A szopi vége

Nyolc hónap után úgy döntöttem, hogy azért a két kortyért reggelente nem érdemes már bajlódni a szopival. Kisti sem követeli a jussát, fel sem tűnt neki a programváltozás. Itt volt az ideje. Igazság szerint nagyon megviselt a nyáron, hogy az allergiámra semmilyen gyógyszert nem szedhettem, úgy tűnt, hogy minden belekerül az anyatejbe. Persze ettől függetlenül kitartottam a döntést addig, amíg volt értelme. A végén már Kisti sem lelkesedett a dologért, várta inkább utána a cumisüveget. Nem mondom, hogy szakad meg a szívem, vagy hogy nagyon hiányzik az összebújás érzése, pedig ezúttal kétségtelenül örömtelibb volt, mint hat éve Pocokkal. Mégis tele vagyok keserűséggel, ha eszembe jut, hogy nekem ezúttal sem ment. 

Amikor Pocok született, semmilyen információm nem volt a szoptatással kapcsolatban. Azt hittem, hogy azt csak egyféleképpen lehet csinálni és ha mégsem menne, akkor majd valaki csak segít a szülészeten. Nem ment, és nem segítettek. Csak jöttek minden nap, hogy nahát a gyerek még mindig csak ennyit vagy annyit szopik? Anyuka… már tíz milivel többet kellene. Én meg béna voltam, szerencsétlen, és egyedül. Innen egyenes út vezetett a véres-sebes mellekhez, amelynek köszönhetően kín volt minden szoptatás. Nem csoda, hogy egyáltalán nem volt kedvem tiltakozni, amikor a környezetem meggyőzött róla, hogy a tejem nem jó és nem elég, ezért pótolni kell tejporra. Pocok húzta amíg húzta, de persze, hogy jobban aludt a műtejtől. Nőtt is szépen, és már semmi kedve nem volt szopizással kínlódni. 4 hónapot tartott, kudarcnak éltem meg és nagyon fájt, hogy mindenki tud szoptatni csak én nem.

Eltelt hat év, ez alatt rengeteg pozitív példát láttam testközelből. Meggyőztek, hogy igenis lehet kizárólagosan szoptatni, csak akarni kell és fő a kitartás. Úgy készültem, hogy ez egyszerű kereslet-kínálat dolog. Majd lesz tejem, mert sokat lesz a gyerek mellen, és megmutatom én, hogy lehetséges. Hiszen közben felnőttem, igazi anya lettem, aki mindenre képes a gyerekéért. Elolvastam egy csomó szakirodalmat, eltökélten vonultam a szülészetre. Ennek működnie kell!

Egy dolog vigasztal így utólag: egész idő alatt nem sebesedtek ki a melleim, sőt jóformán nem is fájtak, ez bizonyítja tehát, hogy ezúttal nem a technikával volt a baj. Kisti ügyesen és szorgalmasan szopizott végig. Amikor megszületett, azonnal mellre tették, és ezzel kezdetét vette az a folyamat, amely számunkra harc volt, pedig nem az kellett volna legyen. Ahányszor megébredt, mindig szoptattam a kórházban is, később itthon is. Az első két hónapban egész nap egyebet nem is csináltam. Kisti szörnyű alvó volt, mert mindig éhes volt. Ahogy egy kis tej került a gyomrában, menten elaludt, mert fáradt volt, de mivel közel sem lakott jól, szó szerint öt perc múlva üvöltve ébredt, és kezdtük elölről. Szopizott tíz percet, elaludt ötre, megint sírt, megint evett. Hiába lógott egész nap mellen, sosem lett több tejem és nem volt mikor pumpálni (pedig arra is készültem), mert azokban az öt percekben öleltem meg Pocokot, mentem vécére, ettem két falást, szunyókáltam… Furcsamód Kisti közben növekedett, gyarapodott, csak éppen holtfáradt volt és állandóan éhes. Ezért végül bevezettük estére a tejport azért, mert akkorra már abszolút nem volt amit szopizzon az egész napos maraton után. Be se akarta már falni, mert tudta, hogy úgyse jön semmi. Inkább csak ordított. Így a tejportól lett 4-5 óra nyugalma az egész családnak, neki is: végre, egy nap egyszer, tényleg jóllakott. És volt ideje gyűlni a tejnek.

A legjobb része a szoptatásnak az volt, hogy ennek köszönhetjük az éjszakai békességet. Amikor felsírt 3 óra körül, akkor magam mellé vettem mindig az ágyba és ott álombaszopizta magát és gyakorlatilag én sem ébredtem meg, csak félig. Sokkal pihentebbnek éreztem magam 2-3 éjszakai ébresztő ellenére is, mint amikor anno Pocoknak úgy tudtam csak enni adni, ha felkeltem, és tejet melegítettem a konyhában miközben az öt perces folyamatot a gyerek végig ordította s az álommanó már ott sem volt. Utána még vissza kellett valahogy altatni s ezzel elment legalább egy óra az éjszaka kellős közepén.

Éppen ezért éreztem úgy, hogy ez az egy adag cumisüveg pont a világ legvégét jelenti, hogy most már teljesen megbuktam, hogy egyedül csak én nem tudom, miért nem tudom?!?! A gyerekorvos szerint a fiamnak akkora az étvágya, hogy dicsér azért, hogy egyáltalán megpróbálom szoptatni. Ez jól esett. Én, a hősanya. Amikor aztán kimaradoztak az éjszakai ébredések, és nappal bevezettünk egy-két majd három plusz étkezést, az anyatej mennyisége természetesen még jobban csökkent, és mivel azt mondják, hogy négy hónap múltán már nem igazán lehet befolyásolni a mennyiségét, lassan elhanyagolhatóvá vált és már csak egyetlen, reggeli szopi maradt meg nekem a fiammal. Most az sincs és ő nem hiányolja egyáltalán. Már nem is keresi a kicsi orrával.

Sokat gondolkodtam azon, hogy miért alakultak így a dolgok és mit tehettem volna ezúttal is másképp azért, hogy úgy legyen minden, ahogy elképzeltem vagy ahogy a könyvek írják. Amikor azt látom és azt hallom az anyukáktól, hogy az újszülött gyerekük úgy jóllakott, hogy gurul, hogy gyakorlatilag naphosszat alszik nagy elégedetten vagy legalábbis egy huzamban durmol 2-3 órát, akkor rájövök, hogy nem én tehetek arról, hogy nálunk ez sosem volt így. Igazán mindent megpróbáltam, tanultam, konzultáltam, érdeklődtem, kitartottam akkor is, amikor mindenki csóválta a fejét. Végül a családom is teljes vállszélességgel mellém állt és mindenki csinált minden egyebet, mert azért az minden háztartásban megérződik, ha az anya csak ül a kanapén egész nap egy csecsemővel az ölében és amúgy nem tesz arrébb egy szalmaszálat sem. Nagyon hálás vagyok mindenkinek ezért. Úgy gondolom, hogy anatómiailag lehet velem valami dific. Valószínűleg olyan az emlőim felépítése, hogy nincs bennük elegendő tejmirigy. Van olyan, akinek egyáltalán nincs, ez persze rám nem igaz, de kell lennie valahol egy középútnak is, mely azt jelenti, hogy egyszerűen nem tud a szervezetem elég tejet termelni. És most tudom, hogy minden olyan anyuka, akinek ájul el a gyereke a sok rendelkezésre álló anyatejtől csóválni fogja a fejét, hogy dehogynem így meg úgy meg keresletkínálat. Nem fogom magyarázni a bizonyítványomat. Megjártam az anyaság elkeseredettségi mélységeit és valahogy kikecmeregtem belőle. Megtettem mindent. A harmadik gyerkőcnél, ha a Jóisten megáld bennünket vele, legalább tudom, hogy stresszelni nem érdemes, mert ennél jobb eredményt nem lehet kihúzni a kalapból. A lényeg, hogy a gyerek lakjon jól. A többi csak elmélet.

7 hozzászólás Új írása

  1. V.Sz. Zita szerint:

    Amióta megszületett Annácska, én azóta csodállak, hogy milyen szépen neveled őt. Most, hogy megszületett Kisti, ugyan ez az érzés erősödött bennem.
    Mindig is azt mondtam magamnak, hogy ha megérem szeretnék olyan jó anya lenni, mint Te.
    Az a sok szeretet, törődés, odafigyelést, amit adsz nekik, az számít, nem az, hogy épp meddig szoptatsz.

    A LLL nagyon sokat hallottam én is, és lelkesen megvettem a könyvet, most kínozom magam át rajta. Közbe-közbe vannak hasznos dolgok benne, de sok mindennel nem értek egyet én sem, pedig igény szerint szoptatok, ahogy “ők is” javasolják.

    Kedvelés

    1. szerendipity szerint:

      Ó te Zita be szépeket tudsz írni. A könnyem is eleredt. Köszönöm!
      Ügyes anyuka vagy már te most is, és idővel a dolgok adják magukat. A jó szándék és a szép értékrend a fontos szerintem. S abból nálatok sincs hiány.

      Kedvelés

  2. Imola szerint:

    Rékának teljesen igaza van! Nagyon rossz, hogy a nők ennyire gonoszak egymással, az igazi bátorítás helyett csak azt tudják szajkózni, hogy megy ez mindenkinek, akinek meg nem, az nem is akarja igaz. Az szuper, hogy Kisti kapott anyatejet, de attól nem lesz semmi baja, hogy 8 hónapos kora után már tápszert kap helyette. 🙂

    Kedvelik 1 személy

    1. szerendipity szerint:

      Rájöttem, hogy a gonoszkodók azok, akik a legbizonytalanabbak. Igen, van egy dolog, amit ők jobban csináltak nálam, mást meg nem. Persze vannak fontosabb s kevésbé fontos dolgok. A anyatej persze az első kategóriába tartozik. Nyolc hónap is valami… azt olvastam, hogy csak az anyák negyven százaléka szoptat négy hónapon túl. Ez meglepő adat volt, de ezek szerint csak nem vagyok épp olyan fehér holló. Van, aki munka miatt kell például hamar abbahagyja, pedig lenne teje. Őket jobban sajnálom, mint magamat.

      Kedvelés

  3. Reka szerint:

    Nyolc honap anyatejet en nem neveznem ugy, hogy “nem ment”, vagy megbukasnak! Sot, az emberek nagy resze direkt 6-8 honapig akar szoptatni, es azutan onkent hagyja abba. Nem mondhatja senki, hogy nem nott szepen Kisti es az antitesteket meg mindent nem a mennyisegbol kap ugysem. Hanyszor, de hanyszor azzal alszom el, hogy gonosz fantiaziaimat dedelgetem arrol hogy vernek meg brutalisan egy LLL vezetot. 🙂 Ha ismersz valakit, aki mazochista hajlamaival kuzd, es az LLL tagja, kuldd csak felem. Pedig nem vagyok agressziv, teljesseggel tamogatom az anyatejes taplalast, Dani maig azt eszi, de hogy meg most sem szorakozas, az biztos. Nem tudom elitelni azokat sem, akiknek menne, de ugy dontenek, hogy megsem akarjak. Eddig is igazi anya voltal, es mindent megtettel Annacskaert is, ne is gondolkodj maskepp!

    Kedvelés

    1. szerendipity szerint:

      Köszi, Réka! Pityergek mikor elolvasom ezt a sok kedvességet, amit írsz. S olvasom újra mindig, amikor nyomorultul érzem magam. 🙂 Ezek a kommentek terápiaszámba mennek. S persze kacagok is nagyokat. Vajon az LLL-vezetők csuklanak sűrűn? S tudják, hogy ez vár rájuk, mikor ilyesmire vetemednek? :))) Jószándékból, kétségtelen.

      Kedvelés

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.