Fárasztó mindennapok a molnál

Már én is unom, hogy mennyire nem szeretem a molt. Mármint a magyar nagyvállalatot, nem a benzinkutakat, mert továbbra is rendszeresen ott tankolunk annak ellenére, hogy már senki nem emlékszik, hogy miért. Örülök, hogy Istvánnak van munkája. Olyan amilyen, fizet ahogy fizet, együtt vagyunk amennyit együtt vagyunk, de mégiscsak ebből törlesztjük a lakás részleteit és ebből tengetjük a napjainkat és nem a nyomorúságos gyereknevelési pénzemből. Más munka nincs, alacsony az olajár, jobb ha mindenki kussol. Még azt is elfogadtuk, hogy a dupla munkáért nem jár több pénz, örüljön, hogy él. És pont erről van szó. Azt akarom, hogy a gyerekeimnek ötven év múlva is legyen apja. De István most két ember helyett dolgozik túlságosan feszített tempóban és nem lesz ennek jó vége. Mikor veszik már észre, hogy egy ember sem terhelhető a végtelenségig? 

Elindult szerda hajnalban fél hatkor itthonról. Levezetett Szegedig 450 kilométert, délre ott volt, felvette a felszerelését az albérletből és kiment dolgozni a fúráshoz valahová a pusztába. Ott maradt 24 órázni szombat délelőttig. Ez alatt 3-4 órákat aludt éjszaka és általam a fagyasztóban hagyott kaját evett, amíg volt mit. Rendszertelenül és sebbel-lobbal. Szombat délelőtt bevezetett Szegedre azért, hogy élelemhez jusson. Leparkolt a Tesco előtt, kiszállt, betette a hátizsákjába a kocsikulcsot majd úgy gondolta, hogy mégsem kell az a zsák, csak pár dolgot vesz, ezért visszatette az ülésre és bezárta az ajtót. Kulcs a kocsiban. Egy másodperc múlva tudta, hogy baj van, elővette a telefonját, hogy kollégát hívjon, aki elviszi őt oda, ahol a pótkulcs lesz, de hirtelen kiesett a kezéből a céges telefon és széttört a képernyője a betonon.

István a legrendezettebb ember akit ismerek. Ha azt kérdem, hogy hol a kulcsod, akkor rávágja, hogy a szürke hátizsákom jobb oldali zsebében. És olyan hozzá a hangsúly, mely szerint én ezt már igazán tudhatnám, hiszen kilenc éve mindig ott van. Ha pedig a telefonját keresem azért, hogy aznap már harmadszor megcsengessem a magamét, amit sosem találok, akkor az meg mindig a fürdőben a nadrágjának a bal első zsebében van. Mindig. Őt 9 év alatt, sosem kellett megcsengetni azért, hogy meglelje a telefonját. Nem ejt le dolgokat, nem felejt el dolgokat. Nagyon fáradt lehet. Aggódom miatta. Nem hiszem el, hogy a munkáltatónak mindegy, hogy az alkalmazottja, aki mindig minden feladatát tisztességgel, 120%-ban teljesíti, az kidől vagy nem. Az évi 16 szabadnapja is egy vicc, ráadásul fizetetlen az is. Kivette már mind, dolgozhat idén már megint Karácsonyban és Szilveszterkor is. El vagyok keseredve. Nem tudom, hogyan segíthetnék neki, nem tudom, hogy mit tehetnék azért, hogy legyen minden jobb, békésebb, unalmasabb, megszokottan átlagosabb. Nem panaszkodni akarok, én szeretném, ha a moltól menne nyugdíjba, és a teljesítménye alapján a mol is tuti szeretné ha onnan menne nyugdíjba. De akkor miért nem vigyáznak rá jobban?

3 hozzászólás Új írása

  1. adele1014 szerint:

    Sajnos tényleg nem érdekli a munkáltatókat a dolgozójuk jól-léte. Addig dolgozol, amí lélgzel, aztán úgyis lesz más.
    (Habár a Balatonnál kezdik észrevenni magunat, legalábbis olyan szinten, hogy nem kapnak épkézláb munkaerőt, mert elmennek Ausztriába meg Olaszországba idénymunkázni

    Kedvelés

  2. Imola szerint:

    Hogy lehet csak 16 szabadnapja és az is fizetetlen? Ez törvényellenes.

    Kedvelés

    1. szerendipity szerint:

      Ezt a kerdest en mar sokszor feltettem magamban…

      Kedvelés

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.