Kisti 7 hónapos

Megkéstem a nagy esemény dátum szerinti megörökítéséről a már említett technikai incidens miatt. Kicsi fiúnk elképesztő képességeket fejlesztett ki az elmúlt egy hónap alatt. Ez leginkább a kópéságában nyilvánul meg. Egyre gyűl a rossz fa a tűzön. Lassan egy-egy lépést már meg tud tenni mászva is. Most már tényleg napok kérdése, hogy elhagyja a kukacolást, amit amúgy tökélyre fejlesztett. Pillanatok alatt eljut a ház egyik feléből a másikba olyan alkaros katona-kúszó üzemmódban és most már a fürdő és a kamra sem tabu, bátran tapicskol a csempén és nem akadály a küszöb. Minden napra jut valami csíntalanság, ami miatt haragudni nem lehet rá, csak mosolyogni, hogy íme, elkezdődött és mi jöhet még?

A minap kipiszkálta a padló-szegély sarkát és utána letépte az egyik oldalon a lécet. Aztán közelebbről megvizsgálta életében először a konnektrort – szerencsére az volt az első dolgunk mikor megérkeztünk Szegedre, hogy itt is bedugdostuk őket -, a tegnap a teraszra kukacolt ki és az ott felejtett felmosó fejét kóstolta meg, de a csúcs az volt, amikor a papírzsepis dobozra támaszkodva csente el a harmadik polcról a Pocok legjóját, mely azért került oda, mert elvileg Kisti nem éri fel, szóval biztonságos helynek tűnt… elsőre. Most már mindenhová bemászik, a fejecskéjét folyton odakoppintja, a fiókokat gond nélkül kihúzza és az ujjára csukja. Fél másodpercre sem lehet felügyelet nélkül hagyni. Elkezdődött az örök futkározás és az élet bonyolódik.

A nagy hír pedig, hogy kettő fog kibújt és újabb négy útban van. Mostanában kellemesek az éjszakák és a padlón lévő nyál-csíkból látszik, hogy merre járt Kisti a nap folyamán. Gyorsan haladunk a nagylegény-kor felé.

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.