Az első rizskásánk

A légcsöves bajunk miatt szinte észre sem vettük a hónap nagy eseményét. A tegnap véletlenül elkaptam azt a pillanatot, amikor megfigyelhető volt a Kisti kicsi foghúsán az első apró fehér pontocska (általában ha tátja a száját, akkor nyújtja a nyelvét is). Az első fogacska hegye!!! Hát ezért az éjszakai láz és ezért a cérnahangú panasz, az álmatlanság. Biztosan nagyon fájhat, de ahhoz képest nem is volt olyan óriási a kavarodás. Meggyőződésem, hogy a híres vírus okozza a tünetek többségét.

Most aztán nagy felkészületlenül ért az ügy, mint a román hókotrókat az első nagy hó januárban, ezért az sincs, amivel bekenhetném a kicsi foghúsát. Fejlődött némileg a piac ezen a téren is az elmúlt hat évben. Most mindenki homeopátiás bogyókat és illóolajakat ajánl a bajunkra. Jó alkalom lesz tesztelgetni, majd írok arról, hogy mikor mi vált be.

Igazából ez számomra teljesen új helyzet. Pocoknak egy éves kora után bújtak ki a fogai és persze már nem szopizott. Ki kell próbálni no, ez is bizonyára külön élmény. Vajon tényleg segít a borostyán nyaklánc? Mert az viszont már hetek óta díszeleg a Kisti nyakában. Feltettem, hogy hátha… ezek szerint mégsem vagyok teljesen lemaradva.

2 hozzászólás Új írása

  1. Imola szerint:

    Gratulálok az első foghoz és ide tenném ezt a linket, minden további kommentár nélkül: http://www.szuloklapja.hu/hirek-erdekessegek/2398/borostyannyaklanc-tenyleg-segit-a-fogzasnal-szakerto-valaszol.html

    Kedvelés

    1. szerendipity szerint:

      A cikk több sebből is vérzik. Elsősorban a geológus férjtől ha valamit tanultam a számtalan ásványbörzén az az, hogy a “féldrágakő” fogalma egyszerűen nem létezik. Valami vagy drágakő vagy nem drágakő.
      Az, hogy az illóolajak mennyire hatásosak és hogy igenis lehet velük bőrön keresztül mindenfélét gyógyítani, ma már tudományos tény. S aki nincs meggyőzve, az elegyedjen szóba egy doTerrás asszonnyal s öt perc múlva eloszlanak a kétségek (mi még nem használtuk őket, de látom a jövőnkben, hogy fogjuk). Persze azt sosem feltételeztem, hogy a borostyánban bármilyen illóolaj lenne… aki fogott ilyet életében az mind tudja, hogy ez nem lehet helytálló elmélet.
      Amúgy kaptuk a láncot épp külföldről 6 évvel ez előtt, amikor még idehaza egy gyereknek sem volt. Szóval ez a forgalomból kivonás sem valószínű. Ott még nagyobb a hagyomány a borostyán nyaklánc körül, másképp nem hoztak volna anno Pocoknak. Bár azt el tudom képzelni, hogy nem mindenki gyárt biztonsági előírásoknak megfelelő gyöngysort.
      Mindezzel együtt egyáltalán nem hiszek abban, hogy segítene. Csakhát a remény vész el utoljára. S ha már megvan, miért ne használjuk?

      Kedvelés

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.