István szerint, ha nem fáj, akkor nem hatásos. Igaza van, csakhogy nekem egyre nehezebben megy ez a torna. Nekifogok, s ha már elkezdem, akkor fogszorítva bár, de befejezem. Minden egyes nap, mert ha megneszeli a fenekem, hogy szombaton elvileg lehetne lazsálni, akkor elkényelmesedik. Eredmény nem látszik sem kilóban sem centiben és ez némileg kiábrándító.

Tudom, hogy ez egy új életforma, hogy hosszú távon várható a hatása és maximálisan meg vagyok győződve, hogy nagyon jót teszek azzal, ha minden nap sikerült intenzíven mozogni fél órán át. Csakhogy fáj, éget, csíp, rossz, nehéz és nem esik jól. Habár elvétve egy-egy gyakorlatot már a nem könnyített verzióban is meg tudok csinálni, azért még mindig akad bőven olyan, amelynél a módosított sem megy.

Azt mondják a szakértők, hogy egy új szokás bevezetéséhez 21 napra van szükség. Azután megszokja a szervezet és könnyebben megy minden. Egy hét múlva kiderül, hogy beválik-e a papírforma. Nem akarom hagyni a tornát, nem is fogom hagyni. De jól esne némi mínusz, motivációnak. Most, hogy István nincs itthon, megint nekifogtam a 17 napos diéta gyorsító szakaszának. A kettő együtt biztosan látványt is produkál jövő hét végére. Momentán nagyon nehéz elhinni, hogy vannak emberek, akik őszinte örömmel gyötrik magukat nap mint nap ezekkel a gyakorlatokkal. Eljutok-e valaha olyan szintre, amikor boldogsággal tölt el az izomfájás? Folytatás következik…