Óvodai ballagás

A Református Kollégium óvodájában a ballagás is olyan rendkívüli és szép, mint amilyen az ott töltött három év volt. Sokaktól hallom, hogy ez egy elit óvoda lenne, pedig nem az. Egyszerűen egy olyan hely, ahol az igazi értékeket tartják fontosnak és ezeket igyekeznek a gyerekeknek is átadni. Nagyon boldog lennék, ha Kisti is részesülhetne ebben a csodálatos lehetőségben és 2 év múlva majd vele izgulhatnánk az ajtó előtt, az emeleten.

Igazán csak az utolsó héten indult el a fejemben az a gondolat, hogy ez az egész nemsokára tényleg lejár. Hogy amikor meglesz az évzáró, akkor már valóban nem kell soha többé reggelente rohanni Pocokkal az oviba. Pedig az utóbbi évben már szinte gyerekjáték volt az egész. Nem kellett már öltöztetni, kérlelni, siettetni. Szerintem, ha a kapuban útnak engedem, akkor egyedül is simán boldogult volna. A 6 évesek bölcsességével és rutinjával.

Az elmúlt években csodálatos kis közösséggé formálódtak a gyerekeink. Úgy látom, hogy olyan barátságok is köttettek, melyek akár életreszólóak lehetnek. A legjobb az egészben az, hogy mi, szülők is találtunk barátokat egymás között. Nem győztük egyeztetni, hogy kivel mikor találkozunk majd a nyáron. Most úgy érzem, hogy akkor van vége, amikor a legjobb. Nagy a mázlija annak, akinél a kistesó még ovis korú. Nem hiába érzem úgy, hogy egy kicsit én is ballagtam. Persze Pocok nem veszi a szívére. Utolsó nap majdnem ötig ott hagytam az oviban, pedig eddig mindig korábban kivettük. Gondoltam, hogy élvezze ki az utolsó órákat is. A Dadusnéni is próbálta kicsit “szentimentalizálni” őket. Mondogatta, hogy utoljára ebédeltek itt, utoljára alukáltok az ágyikótokban… Erre Pocok nagy lazán elkönyvelte, hogy neki úgyis régen lelóg már a lába arról az apró oviságyról. Azt hiszem, hogy nagyon sokat számít a jövőnézete szempontjából az, hogy a sulit a legjobb ovis barátnőjével egy osztályban kezdik majd szeptemberben. Így a szívfájdalom sem óriási.

Az elején meggondolatlan és lerugaszkodott ötletnek találtam, hogy a kis ballagók nagygyerek módjára fekete-fehérbe kelljen öltözzenek, a refis bocskai nyakkendőhöz méltó módon (eddigi években nem volt ilyen). Nem is találtam ekkora méretben fekete szoknyát sehol, végül Anyukám varrt egy csodálatosan loknisat ezzel önmagát is meglepvén. Fehér inget is venni kellett, mert csak gallértalanunk volt. Gallér nélkül pedig mit ér a bocskai? Végül innen-onnan szedve-vedve mind a 11 gyereknek kikerült a ballagó öltözet és a végeredmény csodálatra méltó lett.: ragyogó, elegáns gyerekkoszorú.

Köszönöm ezt az élményt és az elmúlt 3 év minden pillanatát az óvodának, a Cserealjának, az Óvónőknek és Dadusnéniknek! Úgy lépünk be mi már mindig azon a kapun, mintha haza mennénk.

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.