Kisti ma a nagy nap tiszteletére a kiságyban addig ügyködött, míg hasra feküdt, végigkukacolt a takaróig, ott négykézlábra állt, és mászott két egész lépést (mert annyinak volt hely). Ez világpremier!

Viszonylag stabilan ül már, sokszor megtámaszkodik, hogy el ne dőljön. Villámsebességgel forog a hasán körbe-körbe ezért sehol nem lehet magára hagyni. Még ha a szőnyegre is teszem le, három perc múlva már a csempét nyalja. Hangsúlyosan mondja, hogy mámámámámámáááá és nagy örömömre bennem találja a vigaszt.

Felismerhető jeleit mutatja annak, hogy nagy szerelő lesz belőle. A zenélős játékot például nem elöl tenyereli a gomboknál, hanem hátul piszkálja a csavarokat, amelyek amúgy nem is szólnak.

Most már kialakulóban van egy relatív fix programja. A reggeli ébredés és szopi után következik egy jókedvű óra, majd gabonapép és szunya. Többnyire tisztességes (értsd: több mint egy óra!). Délelőtti játék, ebéd – zöldség némi gyümölccsel, majd megint alvás. Délután gyümölcs az uzsi úgy négy fele, majd játék s még kicsi alvás estig tejjel megspékelve. Ez már annak függvényében változik, hogy épp mitévő a család. Kilenckor továbbra is pancsi és fekvés. Pár napja egyenesen a kiságyban alszik el, magában. Ötig általában nincs gond, akkor magamhoz veszem és pihi reggel hétig. Ez meglehetősen anya-barát program. Kíváncsi vagyok, hogy miképpen fog módosulni a nyáron, amikor Pocok is velünk lesz naphosszat.

Cumizunk. Egyre függőbben. Ettől sokszor van békesség, amikor amúgy világvége következne és sokszor könnyebb az elalvás is. Nem örülök neki, de a haszna tagadhatatlan. A rongyi is nagy kincs. És szeretjük végre a Beto-hintát.

István szerint szép és nehéz fél év volt. Én most csak azt érzem, hogy bármikor újrakezdeném.