Egy hét után

Azt hiszem, hogy a második nap lehetett a mélypont. Remélem, hogy olyat többet nem fogok érezni. Persze nagyon rosszkor ütött be a saláta-fóbiám, de a többi zöldséggel barátságban vagyok: piros retek, zöld hagyma, roppanós uborka… ezekkel most tele van a piac. Ami főtt verzióban érkezik, az is minden jöhet. És jól is esik. Szóval nem elkeserítő a helyzet. Most eszem az éves tojásadagomat is… Ahogy telnek a napok, úgy egyre nagyobb a valószínűsége, hogy nem adom fel, mert most már tényleg kár volna a sok munkáért. Nem éhezek, csak néha rágnék valamit, csak úgy. És nem murkot. Hanem mondjuk egy kekszet. Két krémes mellé. Ahogy a doki is mondta, olyan nincs hogy valaki valamit 17 napig ne tudna csinálni. Ez a titok. A közérzetem is jobb. A mínusz két kilónak ehhez sok köze lehet. Apró lépésekben haladunk. Ötnél megkapom azt a krémest. De sima vízzel fogom lenyomtatni. 😉

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.