Kiscsalád-nagycsalád

Elgondolkodtam azon, hogy a mi generációnkban meglehetősen ritka az, ha valakinek több mint egy testvére van. Az osztályunkban anno talán csak két ilyen gyerek volt. Bezzeg az egykéknek se szeri se száma. Mégis a standard, az a két gyermek per család. Született egy gyerek, annak testvér kellett, s mikor az is megvolt, jól el lehetett könyvelni, hogy akkor most már készen van a család.

Az utóbbi években jelentős szemléletbeli váltást tapasztalok a környezetemben. Amikor valaki megjelenik két kisgyerekkel egy társaságban, menten akad olyan, aki megkérdi, hogy “Na és a harmadikat mikorra tervezitek?”. Persze nagy arányban az a válasz, hogy semmikorra, ennek ellenére bizonyára egyre több család dönt úgy, hogy két gyerek nem elég a boldogsághoz, mert a fenti kérdésnek bizony létjogosultsága lett. Pocok ovis csoportjában például most már több olyan család van, ahol három gyereket vállaltak mint az olyan, ahol csak egyet. Azt hittem, hogy ez mindenhol így van, aztán elmentem a jövendőbeli sulijába szülői értekezletre és ott első benyomás alapján az osztály felét testvér nélküli gyerekek alkotják majd. Más környezet ezek szerint.

Mi elszántan mondjuk, hogy legalább még egy tesónak születnie kell, de ha szerencsés lesz a csillagállás és a konjunktúra és minden egyéb, akkor egy negyedik baba gondolatától sem zárkózunk el. Hanem akkor már végképp át kell települjünk Magyarországra. Egyre több hír érkezik arról, hogy a nagycsaládosok mindenféle (jelentős!) kedvezményeket élveznek. El is tudom képzelni, hogy ott jobban élnénk. Persze az itthoni pontosan nulla engedményeket nem nehéz überelni. Most kezd előrukkolni az eremdéesz egy forradalmian spanyolviaszsszagú javaslattal: a családok kapjanak gyerekszámtól függő mértékű személyi jövedelemadó kedvezményt! Számoljunk! Romániában az alkalmazottak nagy része minimálbéren van bejelentve. Az jelenleg nettó 724 lej, nagyjából 163 euró. Ennek a személyi jövedelemadó része 90 lej. Ha az embernek lenne 3 gyereke, akkor ennek az 55%-át megtarthatná havonta pluszban – nagyjából havi 50 lejt. Ez is pénz. De nem itt van az eb elhantolva. Azt állítják ugye, hogy ezzel támogatnák azt, hogy a családok minél több gyereket vállaljanak. Csakhogy a tervezet alapján az egy eltartott gyerek után is jár 35% – 32 lej, és a két gyerek után is 45% – 41 lej kedvezmény. Ez azt jelenti, hogy a harmadikat vállaljuk már be havi tíz lej pluszért, mert marhára meg fogja érni!!! És még ez is csak egy tervezet, amiből szokás szerint nem lesz semmi. Az utóbbi időben megtanultam optimistán hozzáállni a helyzetekhez, mert rájöttem, hogy úgy szórakoztatóbb. De az itthoni rendszertől már nem remélek a világon semmit.

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.