dm baba bónusz VS dm babybonus

Amikor Kisti megszületett, feliratkoztunk a dm babás hűségprogramjába idehaza is és Szegeden is. Ez utóbbit István intézte, nem kevés utánajárással, mert az interneten nem jártunk sikerrel, az üzletben pedig csak harmadszorra tudott az eladó érdembeli tájékoztatást adni arról, hogy miképpen kerülhetünk be az adatbázisba. Ehhez képest a román honlapon két klikkel és egy egyszerű űrlap kitöltésével már meg is voltam. Végül még e-mailben el kellett küldeni a gyerek születési anyakönyvi kivonatának másolatát és csak az után jogosultunk a kezdő csomagra. 1-0 a babybonus javára.

Sajnos a megszerzett előny nagyjából ezzel meg is szűnik a román fél oldalán, mert bár ugyanaz a cég, ég és föld a különbség a két program között. A magyar például kettő helyett a gyerek három éves koráig tart, ezzel már 1-1.

dm ajándékok

A kezdőcsomag tartalma is jelentősen különbözik. A kuponfüzeten kívül a csomagból hasznosítható elem(ek)et a mellékelt fotó mutatja. Igen, román oldalon valóban mindössze egyetlen mosogatószer-mintát küldenek, csak éppen nem értem, hogy miért. Ha nem volna benne, akkor az ember mondhatná, hogy nem jár semmi termék s kész. De ez a pur… még csak nem is bababarát. 20 ml. Persze amikor hirtelen elfogyott a mosogatószerem, elég jól fogott. Szóval nem panaszkodom. A magyar oldalon ehhez képest színesebb a paletta. Ezek legalább hasznos dolgok. Ennek ellenére az jutott eszembe, hogy ha én kisgyerekes háztartásoknak szánt termék eladásáért felelnék, akkor a mintákat és ajándékokat nem elsősorban a szülészeten osztogatnám, mert ott az emberek fele nem is városi, s ezekhez az extrább dolgokhoz falun nem jut hozzá (román viszonyokról beszélek). Ha azonban egy dm baba bónusz programhoz hasonló keretében próbálnám az embereket megismertetni a termékekkel, akkor célzottan olyan anyukákhoz jutnék el velük, akik rendszeresen látogatják a drogériákat és fogékonyak az újításokra, érdekli őket az, hogy a család s főleg a gyerek számára a lehető legjobb megoldásokat megtalálják. Álomfogyasztók. Szóval alapvető logika szerint is ezek a kezdőcsomagok sokkal gazdagabbak kellene legyenek. Ennek ellenére egyértelműen 2-1 a baba bónusz javára.

Nézzük csak a mellékelt kuponokat. Mindkettőt 0-6 hónapos gyerekek számára kellene hasznosítani. A babybonus kihangsúlyozza, hogy a nagyobb gyereknek való termékekre majd fél év múlva küldenek újabb kuponokat. Ennek ellenére a füzetben például csak 1-es és 2-es méretű pelenkákra van kedvezmény. Az elsőt legjobb esetben csak a szülészeten használja az ember, de a mai babaméretekből kiindulva a másodikat is kinövik a babák már mire a programba fel tudunk iratkozni. (Majd félévesen küldik biztos a hármast, ami akkor már szintén kicsi lesz. 😉 ) Megjegyzem, hogy ugye születési anyakönyvi kivonat nélkül nem vesznek fel, ennek ellenére több kismamáknak szánt termékre küldenek kupont. Babaételre, tejpora nincs is kedvezmény, de lehet még olcsóbban venni olyan cumikat és cumisüvegeket, melyek amúgy is nagyon olcsók (NUK, Babylove). Van benne még néhány babakozmetikum (háromféle tusfürdő, hatféle krém, kétféle fülpálcika, hogy legyen miből válogatni és biztosan ne használd fel mindet), mosópor, noname popsitörlő… Az elmúlt 4 hónapban egy doboz melltartóbetéten kívül semmi egyebet nem tudtam kuponnal megvenni, pedig hetente vásárolok a dm-ben. Azt, hogy a magyarországi füzet konkrétan mit tartalmaz, már meg sem tudom mondani, mert Istvánnal szinte az összes kedvezményt beváltattam: pelenka választható méretben, babaételek, tejserkentő teák, baba-mosogatószer, törlőkendők… 3-1.

Ami még alapvető különbség a két program között, hogy Romániában semmi nincs a kuponozás hátterében. Vagyis ez nem is egy hűségprogram, csak két év alatt négyszer küldenek majd beváltható kuponokat (nekem érdekes módon a kezdő borítékot már háromszor kiküldték, ezért lassan össze fogok gyűjteni egy flakonra való mosogatószert, jéj!). Nincs hűségkártya, nem kínálnak további akciókat, hírleveleket stb. Magyarországon persze folyamatosak az újdonságok, állandóan igénybe vehetők hűségpontra újabb kedvezmények. Persze igazság szerint a dm a Rossmannhoz képest még így is drágább a tapasztalataink szerint, tehát nem vágódtunk a lehetőségektől hanyatt, de az itthoni viszonyokhoz képest még mindig jobban állnak a szegedi árak és lehetőségek. 4-1.

Mindent összevetve marketingesként nagyon örülök az ilyen lehetőségeknek, mert végtelen türelmem van mindent megbogarászni, kitapasztalni, megkeresni és eldönteni. És persze a legeslegjobban annak örülök, hogy van itthon egy csodaszép gügyögőm, aki miatt megéri kutatni.

Egy hozzászólás Új írása

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.