Az 5.

Ha tavaly olyanokat írtam, hogy a négy éves házasoknak már két gyerekük kellene legyen, akkor idén mit tehetnék még hozzá?

Hamar elrepült ez az év is, bár talán kicsit nyugodtabb volt, kicsit kiszámíthatóbb, de pont annyira perspektívátlan a családi jövő szempontjából. Az öt év nagyon komoly teljesítmény. Lehet, hogy most a 35 éves házasok halomra csóválják a fejüket, de ha visszaemlékeznek, igazat kell adjanak nekem. Nem tudom, hogy mit hoz a jövő, nem tudom, hogy merre haladunk. Néha úgy érzem, hogy párhuzamosan megyünk, némi kereszteződéssel. Remélem, hogy egy év múlva okosabb leszek.

Idén tényleg van okunk ünnepelni: itthon van István. És hamarosan indulunk is Szovátára. Ázni, libegni, pihenni, együtt lenni. Pocok nem is tudja, hogy hová készülünk, csak csodálkozik, hogy bekerültek a dolgai egy nagy bőröndbe, melynek a tetejében ott virít az úszógumija. A legjobb része maga a meglepetés, ami neki lesz ez a hétvége. Annyira hozzánk nőtt már, hogy semmiből ki nem hagynánk és hihetetlenül rosszul esik, ha valamit nem tudunk vele megosztani. Messze van az az idő, amikor alig vártuk, hogy másfél napot valahol kettesben legyünk Istvánnal. Most már így vagyunk kerekek, hárman.

Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen eseményhez valaha egy hasonlóan gáz dalt fogok társítani, de mostanában ez folyik a rádióból, és minél többször hallgatom, annál inkább illik. A szeretet legyen elég!

Connect-R – Noi ne potrivim

Tu spui “da”, eu zic “nu”,
Tot mereu facem cum vrei tu
Eu zic “hai”, tu zici “mai stai”,
Tu spui destul cand eu cred c-ar mai,
Tu calculata, eu mana sparta,
Tu linistita cand eu vreau cearta,
Eu vreau sa vad meciul, tu filme pe banda,
Si iara ne batem pe telecomanda.

Ce romantic, ce frumos,
Tu prea sexy, eu prea gelos,
Cum de ne-am gasit noi doi?
Unul pace, altul razboi.

Dar noi ne potrivim fiindca ne iubim,
Dar noi ne potrivim fiindca ne iubim,
Da, da.

Eu TV, tu cinematograf,
Eu Directia, tu Holograf,
Eu vreau specific romanesc
Cand tu deja suni la chinezesc,
Eu vreau la munte, tu vrei la mare,
Eu ochelari de schi, tu ochelari de soare,
Votezi cu Escu, eu cu alt Escu,
Eu Eminem, tu Eminescu.

Ce romantic, ce frumos,
Tu prea sexy, eu prea gelos,
Cum de ne-am gasit noi doi?
Unul pace, altul razboi.

Dar noi ne potrivim fiindca ne iubim,
Dar noi ne potrivim fiindca ne iubim,
Da, da.

Spune lumea ca-mpreuna
Suntem un cuplu dezastru,
Dar nici nu vreau sa ma gandesc,
Ce-am fi unul fara altul?
Fizica ne spune clar
Ca extremele se atrag,
Cand e dragoste curata,
Ne unim ca yin si yang.

Ca noi ne potrivim fiindca ne iubim,
Dar noi ne potrivim fiindca ne iubim,
Da, da.

Dar noi ne potrivim fiindca ne iubïm

Egy hozzászólás Új írása

  1. Reka szerint:

    Gratulalok Nektek, to ev, foleg az elso ot ev, foleg igy tavkapcsolatban sokszor, nehez. Mi harom hete unnepeltuk a negy es felet, es mit is mondhatnek, meg mindig kettesben csak. Vagyis mikor nem anyoseknal vagyunk. Most mar ugy vagyok, hogy johetnek a harmasikrek. 🙂

    Kedvelés

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.